MKBT - XL. Barlangnap 1996 június 20.-23.
Rendezte: MAFC
Pilisszentkereszt - Túrakalauz
Irta & szerkesztette: Nyerges Miklós
TARTALOM
ˇ
Miért pont
mi ?
ˇ
A
Pilis-hegység geológiai felépítése
ˇ
A Róka-hegy - Üröm térségének barlangjai
ˇ
A Pilis és környékének barlangjai
ˇ
A Kétágú-hegy térségének barlangjai
ˇ
Néhány gondolat a Pilis-hegység központi területéről
- Turi "Vödör" Zoltán
Miért pont mi ?
Új év, újra vándorgyűlés.
Alig lett véga a kitünően megszervezett, és lebonyolított Létrási
barlangnapnak, már felvetődött a kérdés: ki rendezi a következőt
? Sajnos, ahogy ez az utóbbi években lenni szokott az idén sem volt olyan
csoport, csoportvezető aki még Létrás-tetőn úgy búcsúzott volna el:
"Viszontlátásra, itt vagy ott..." Sajnos ez a helyzet egészen a
hosszúra nyult tél végéig sem változott, ígéretek jöttek, mentek, "majd
jövőre, most nem" stb. Szembe
kellett néznünk azzal a ténnyel , hogy a Barlangnap a Társulat egyik legnagyobb
hagyományokkal bíró rendezvénye elmaradhat.
Ilyen körülmények mellett az
utolsó pillanatban vállaltuk fel a rendezés "jogát", mert mi
szeretünk Barlangnapra járni. Igaz 3 éve hasonló helyzetben már rendeztünk
egyet, a Pál-völgyi kőfejtőben, s egy évvel később Vértestolnán sem
szállhattunk ringbe a Marcel Loubens Kupán, hisz újra rendeztünk, igaz ekkor csak
társzervezőként.
Amikor az idei
rendezőségesdit elvállaltuk, bíztunk benne, hogy ha már nem vállalkozik senki
önállóan a Műsorfüzetben és szóban terjesztett felhívásaink hatására, vagy akár
csak spontán kapunk segítséget, hiszen egy 8-10 fő körüli létszámmal rendelkező
csoport (ezek mi vagyunk) számára némileg irreális egy ilyen volumenü, átlag
300 főt megmozgató rendezvény minden igényt kielégítő lebonyolítása. Sajnos
senki nem jelentkezett. Tanácsokat kaptunk innen onnan, de hát megvalósítás
nélkül azokat a kalapunkra tüzhetjük
legfeljebb. E kiadványhoz, bár a területen sokan és sokat dolgoztak, szinte semmilyen hozzájárulás nem érkezett.
Kár. Reméljük ennek ellenére mindenki jól fogja érezni magát, bár különleges
barlangokról, "színes" programokról nem tudtunk gondoskodni. A
helyszín, s a szokásos feltételek adottak (tábortűz, vacsora, vetítő, kultúrház
előadások tartására, büfé, verseny, stb.), már csak tartalommal kellene
megtölteni. Reméljük ehhez a megjelentek partnerek lesznek, s okulván az idei
példából a közeljövőben nem kell több ilyen "kényszerbarlangnapot"
tartani.
A kiadvány is a fenntiek
szellemében készült el: Mikor elérkezett az idő a Műsorfüzetben is
megigért, szokásosnak mondható, a vándorgyűlés helyszínének környékén található
barlangok leírását, kutatási
eredményeinek ismertetését bemutató kiadvány szerkesztésére, a kéziratok
leadására adott határidő lejárt gyakorlatilag semmilyen anyag nem állt
rendelkezésre. Minössze Eszterhás Pista küldte al beszámoláját a Vulkánosok
működéséről, Lieber Tamás vette a fáradtságot, hogy kitépjen egy fiataloknak
szóló újságból csoporjukat bemutató lapot és Turi Vödör Zoltán említette meg
hogy ő régen még irt valamit... Így
kényszerűségből ugyan, de a korrekt tájékoztatás érdekében Dr. Dénes György,
Juhász Árpád, Kárpát József, Kordos László, Sásdi László, Szablyár Péter eddig
megjelent a területről szóló írásait ollóztam össze a saját kútfőmből merített
emlékekkel, mely az itt következő egyveleget eredményezte, remélem mindenki
megelégedésére.
Nyerges
Miklós és a MAFC Barlangkutató Csoport
A Pilis hegység geológiai felépítése
A
Pilist a Budai-hegységtől a Pilisvörösvár vonalában húzódó, nagyjából ÉNy-DK
irányú geológiai törés választja el, míg ÉK-i irányban a Szentendre-Visegrádi
hegység vulkáni tömege felé a Pomáz, Pilisszentkereszt, Kétbükkfa-nyereg és a
pilisszentléleki Cserepes-völgy vonalában húzódó törés a határ. Pomáz vonalában
a Nagy-Kevély csoportjából a nagyjából kelet-nyugati irányban futó Dera-patak
völgye határolja el.
A
Pilis fő tömege felső-triász dachsteini mészkőből áll, így magának a hegységnek
a névadó csúcsa a 757 m magas Pilis, valamint a Nagy- és Kis-Szoplák, amelyek a
Pilis-csúcstól északra helyezkednek el. Ugyancsak főleg dachsteini mészkő
alkotja a Pilis-nyeregtől ÉNy-i irányba kiágazó gerincet is, így a Fekete- és a
Kétágú-hegyet, a hozzá tartozó Öreg-szirtet, valamint a Fehér-szirt legnagyobb
részét.
Vannak
a Pilisben a dachsteini mészkő mellett egyéb triász képződmények is. Így a
dachsteini mészkő előtt jellegzetes, bitumenes kalciteres mészkő keletkezett,
amely hol világosabb, hol sötétebb barnásszürke színű. Ez a Fekete-hegynek az
északi, a Cserepes-völgyet kísérő keskeny sávjában található. A dachsteini
mészkő előtt képződött különböző dolomittípusok, valamint Raetavicula contorta kövületeket tartalmazó világosszürke mészkő
ugyancsak a Fekete-hegy északi, a Cserepes-völgyet kísérő keskeny sávjára
korlátozódik. A dolomit kisebb foltban felszínre bukkan a Pilis-nyeregtől
északra, a Szentléleki-tető irányában is. A felső-triász sötét, barnásszürke
bitumenes mészköve, illetve dolomitja megvan a Kétágú-hegy vonulatához
csatlakozó Fehér-szirt délkeleti tövében is.
Ellentétben
a Budai-hegységgel, a Pilis területén, ha foszlányokban is, de megvannak a jura
üledékek, mégpedig a Kesztölc, Klastrom-puszta közelében levő Fehér-szirten, az
Öreg-szirten és a Dorog fölött lévő Nagy-Strázsa-hegyen. A jura időszak elejét
itt sárgás vagy halványvörös mészkő képviseli, amelyben pörgekarú-kövületek
bizonyítják a jura kort. Vannak a középső jurába tartozó radioláriás, tüzköves
rétegek, kovás márga és sárga vagy vörös színű mészkő, valamint felső-jura
mészkő is.
A
krétában azonban a Pilis is - a Budai-hegységhez hasonlóan -kiemelkedett. A
kiemelkedés elsősorban ÉK-DNy, illetve erre merőleges törésvonalak mentén
következett be. Ezek alakították ki a mai magasabb rögvonulatokat, sasbérceket
és a köztük lévő árkos szerkezeteket. A lepusztulási időszakban főleg a
dachsteini mészkő erősen karsztosodott. Karsztos üregeit gyakran béleli ki
vörösföld, a terra rossa.
Pilisvörösvár környékén a karsztosodott dolomit üregeiben tűzálló agyag és
festékföld halmozódott fel. Csupán a Dorogi-medencében a kőszénrétegek alatt
ismertek alsó-kréta képződmények.
Az
eocén kor üledékei a Pilis-hegység
peremére korlátozódnak. A barnakőszéntartalmú eocén rétegek Pilisvörösvártól
kezdve Dorog környékéig követhetők. Az alsó eocén barnakőszéntelepeket édesvizi
ősmaradványokat tartalmazó mészkő, vagy márga kíséri, míg az eocén magasabb
részében különböző egysejtűeket és puhatestűeket tartalmazó agyagmárga, márga,
mészkő halmozódott fel. A Dorog melletti Nagy- és Kis-Strázsa-hegyen
nummuliteszeket tartalmazó tengeri meszes homokkő képviseli az eocént, amely
triász kőzetek letarolt felszínére rakódott. E meszes homokkő mellett még
bitumenes márga is keletkezett a középső eocénban, amelyben a csökkentsósvizi
élettérre a Congeria és a Melania kagyló kövületei utalnak. A
felső eocén nummuliteszes-diszkociklinás mészkő csak nagyon kis elterjedésben
található a Pilisben.
Az
oligocén elején a Pilis újra kiemelkedett, átmeneti lepusztulás kíséretében. A
hárshegyi homokkő, a középső oligocén tenger partszegélyi üledéke viszonylag
nagy elterjedésben található a hegység területén, így például Klastrom-puszta
környékén és a Pilis-csúcs keleti, Pilisszentkereszt felé eső oldalán. A
pilisszántói kőfejtőben az egyébként az egyébként ősmaradványokban meglehetősen
szegény hárshegyi homokkőben Pecten
és Ostrea kagyló kövületei fordulnak
elő. A hárshegyi homokkő emellett a Csobánkáig nyúló Hosszú-hegyen, valamint az
Oszoly és a Kevély csoportjában is gyakori. Az oligocén közepének másik üledéke
a kiscelli agyag alárendelt a Pilis területén.
A
felső-oligocén során a Pilis nagyobb része szárazulat lehetett, csak a peremi
területen, Dorog, Kesztölc környékén és a hegység északi oldálán, a Pilismarót
melletti Malom-vülgyben maradtak vissza e korból homokkő-, homok- és agyagrétegek. Egy részükben normál sós
vízben élő puhatestüek kövületei gyakoriak, így a pektunkuluszos homokkőre
jellemző Glycymeris latiradiata és Cardium kagylófélék, másutt a
csökkentsósvizet kedvelő Potamides
csigák kövületei találhatók meg.
A
pilis területe kívül esett a miocén vulkanizmus központján, azonban a
Szentendre-Visegrádi-hegységet alkotó vulkáni tömegek egyes nyúlványai
megtalálhatóak a Klastrom-puszta felőli oldalon is, mégpedig az oligocén
homokkövet áttörő hipersztén- és amfibolandezit-telérek formájában. A dorogi
szénmedencében szintén jelentkezhetnek a miocén vulkanizmus telérei, áttörve az
eocén barnakőszénrétegeket.
A
Pilisben az üledékképződés záró tagjai a pleisztocénban jöttek létre. Részben a
szélárnyékos oldalakon lösz rakódott le, a hegyi lejtőkön nyirok keletkezett.
Néhol futóhomok is felhalmozódott.
A Pilis-hegység barlangjai
1. A Róka-hegy - Üröm térségének barlangjai
A
Csillaghegytől északnyugatra emelkedő Róka-hegy kőfejtői több hévizes eredetű
üreget is feltártak. A régóta ismert Kristály-barlang
hossza kb. 30 méter, mélysége mintegy 10 méter a falait gazdag
borsókőképződmények borítják.
Az
1959-ben feltárt Róka-hegyi-barlang
az ettől nyugatra lévő kőfejtőben nyílik, mely a magyar természet- (barlang-)
védelem egyik legnagyobb kudarcának helyszíne. A kőfejtőt ugyanis időközben
szeméttel töltötték fel, s bár a barlang bejáratát kútgyűrűk beépítésével
megközelíthetővé tették, de a szemétből áramló mérges gázok miatt a barlangba
bejutni nem lehetséges. Pedig a barlang egy igazi gyöngyszem volt a környék
üregeinek körében, jellegzetes formaelemei és gazdag ásványi képződményei
hidrotermális eredetre utaltak. A barlangot a jelek szerint a tektonikus
hasadékok mentén feltörő hévizek alakították ki. A kalcit-, aragonit-, gipsz-,
és baritkristályok mellett gömbhéjas
szerkezetű borsókőszerű képződmények
diszítik a sziklákat. Különleges szépséget adnak a barlangnak a hévizes
képződményekre települt, ma is növekedő cseppkőalakzatok. A bejárattól
lépcsőzetesen egyre lefelé tartó barlang végül egy 34 méter mély egytagú,
tágasnak mondható, képződményekkel dúsan díszített aknába torkollik. A barlang
hossza kb. 100 méter, míg mélysége mintegy 60 méter.
Az Ürömi-víznyelőbarlang Üröm község
határában a templomtól kb. 600 méterre keletre található. A barlang bejárata
egy kb. 10 méter mély lefolyástalan mélyedés alján található, ahová egy hosszú,
időszakos vízfolyás vezet, a szomszédos sertéstelep felől. A víznyelő régóta ismert, már Koch Antal megemíti 1871-ben "Wolfsgrube" név alatt és
feltételezi, hogy alatta barlang húzódik. A Leél-Össy Sándor által vezetett
barlangászok 1950 márciusában jutottak be a nyelő alatt húzódó üregrendszerbe,
amelyet a ma ismert teljes hosszúságában fel is tártak. Az eocén nummulinás
mészkőben kifejlődött barlang bejárása nem ígényel technikai eszközöket, ám a
benne található szűkületek miett mégsem sorolható a könnyű barlangok közé. A
barlang a viznyelő alján két ponton is megközelítí a felszínt, amelyek közül
azonban csak az egyik felharapódzás éri el a felszínt. E szűk nyíláson
leereszkedve egy ÉK-DNY irányú hasadékba érünk, melyet mindkét irányban követni
lehet. ÉK felé a másik, fel nem nyílt nyelőpont alá jutunk, s itt a folyosó
omladékkal zárul. A barlang belsőbb részei felé a folyosó másik iránya vezet.
Itt a hasadék 30-40 centiméteresre szűkül és ilyen szelvények mellett 2-3
métert kell szinte függőlegesen ereszkednünk ebben a járatban. Ezen túljutva
egy szifonszerű szűkűlet vár ránk, s már is a barlang központi elosztó termében
a Nagy-teremben vagyunk. A terem közepén lévő Kába-kövön átmászva DNy felé a
Kutyaszorító és a Cseppkőfülke járataihoz juthatunk, míg a beérkezési
pontunktól jobbra indulva található a barlang mélyebb szintjeire vezető
Nagy-akna bejárata. Ezen lemászva további szűkűleteken keresztül vezet az út a
még mindig csak négykézláb járható Rövid-folyosóba. E járat végen az
Útkereszteződés ahonnan a Szabó J. terem felé ágazik el a barlang. Tovább
haladva lefelé a barlang legnagyobb üregeibe jutunk: itt található
a 2-2.5 magas Magas-folyosó, s az Óriás-terem, melynek legalja a barlang
mélypontja is egyben. A nyelőben eltűnő szennyvizek által erősen átitatott,
elszennyezett barlangot a MAFC Barlangkutató Csoport térképezte fel 1990
novemberében, hossza 168 méternek, teljes vertikális kiterjedése 28.5 méternek
bizonyult.
A
főváros környékének egyik legimpozánsabb és földtani szempontból is figyelemreméltó
felhagyott mészkőbányája az Ürömön található Amfiteátrum (v. Csókavár) nevű
kőfejtő. A kőfejtőt határoló 20-35 m-es sziklafalak felépítő kőzete
dachsteini mészkő, de helyenként a fődolomit és oligocén homokkő is megjelenik.
A szinte mindenütt mutatkozó hévizes oldásformák mellett több igen szép
feltolódási sík, vetőtükör látható, amelyeket gyakran 30 cm átmérőjű
kalcittelérek kisérnek. Az esztétikai hatást sajnos rontja az elmúlt
évtizedekben felhalmozott hulladék és gázgyári salak, amely több hajdan ismert
kisebb üreg eltömődését okozta és komoly karsztszennyező forrásként szerepel. A
kőfejtő bejáratánál balra nyíló Amfiteátrum
1.sz. barlangot már a 70-es években is ismerték, azonban a folytatást
lezáró szűkületek miatt csupán 30 m-nyi szakaszát járták be.
Az
Acheron Barlangkutató Szakosztály 1991-ben, a végponti szűkület leküzdésével és
további bontások árán a barlangot 250 m hosszan és 80 m mélységig
tárta fel, így az a Pilis-hegység legmélyebb és egyik legszebb barlangjává
lépett elő. A barlang jelentőségét képződménygazdagsága mellett növeli, hogy
mélypontján a karsztvízszintet képviselő, még további átvizsgálásra váró tó
található. (A vízszint tszf. magassága 110 m.) A barlang járatai dachsteini mészkőben, egy K-Ny-i irá-nyú, É-ra
65o-kal dőlő vetősík mentén alakultak ki. E törés a felszinen is jól
nyomonkövethető, középvonalában vastag kalcittelér található, amely a
barlangban is több helyen meg-jelenik. A 65o-os dőlésű hasadék
45 m mélységben függőlegessé válik, és így vezet a karsztvízszintig. A
10-20 m mély aknák átmérője 0,5-1,5 m között alakul, de hosszirányú
átmérőjük, a hasadékjellegnek megfelelően a 10-20 métert is eléri. Az
üregrendszer képződménygazdagsága különösen a 30-60 m mélység közötti
zónában, a hegység viszonylatában páratlan. A falakat a hajdani hévizekből
kivált, üvegszerűen áttetsző, korallszerű kalcitképződmények, kristálypamacsok
és hófehér borsókövek borítják. Az ún. Kristály-kanyonban a falhoz mindössze
egy ponton kötődő, olykor dió nagyságú, átlátszó kalcitgömbök láthatók.
Helyenként cseppkövek is előfordulnak. A barlang hőmérséklete 12-12,4 oC,
a légtérben időnként 2-5 % CO2-koncentráció mérhető, ami
bejárását nehezíti. A végponton levő 7x1 m-es tó, és egy szomszédos, másik
hasadékon át valószínüleg hozzáférhető tónak az átkutatása a képződmények
védelme érdekében a vaslétrázások után válik aktuálissá. Igen fontos lenne a
külszinen lerakott arzén-tartalmú salakból és hulladékokból eredő
karsztszennyezés felszámolása, amely az ivóvízbázist közvetlenül veszélyezteti.
(A barlangi tó olykor valósággal bűzlik!)
2. A Kevély-csoport barlangjai
A
Kevélyek fő tömegét jól karsztosodó dachsteini mészkő alkotja, amelyre az
alacsonyabb térszineken kevésbé jól oldódó eocén márgák és mészkövek, valamint
oligocén hárshegyi homokkő települt. A Pilisborosjenő feletti Ezüst-hegy
homokkőbányájából több barlang is nyílik (nyilt). Az Ezüst-hegyi I.sz. barlang a bányába vezető út végén egy gödör alján
nyilt kb. 330 m tszf. magasságban. A mindössze egy teremből álló üreg nagy
része a padosan elváló hárshegyi homokkőben képződött, mig alacsonyabb részein
az eocén koru márga is előbukkan. A barlang keletkezéséről számos eltérő
vélemény látott napvilágot. Így Fekete Zoltán 1935-ben megjelent írásában úgy
vélte, hogy az üreg az itt felszínre nem bukkanó dachsteini mészkőben kialakult
terem utólagos felszakadása által jött létre, de két évvel későb Kerekes József már másképp vélekedik
tanulmányában. Szerinte Fekete tévesen
magyarázza az üreg keletkezését, mert az eocén márga jelenléte elkerülte a
figyelmét. Sz erinte a szokatlan nem karsztos környezetben a barlang úgy
alakulhatott ki, hogy a homokkő repedésein leszivárgó víz, amely a talajban
szén-dioxiddal telítődött, a márgához érve annak mésztartalmát kioldja. A két
kőzet határfelületén rendkivűl hosszú idő elteltével kis üregecskék alkultak
ki. Az eredetileg teljesen zárt termecske szerinte a bányaművelés hatására
nyílt a felszínre. De ez még nem minden: Láng Sándor (1953) szerint valószínüleg eltömődött forrásbarlang
volt, míg Leél-Össy Sándor (1958) azt
mondta, hogy az üreget tektonikus repedések mentén feltört meleg víz oldotta
ki.
A
nyulfarknyi, később lebányászott üreg körülötti kialakult meddő vita végére Szenthe István kutatásai tettek pontot. Bejárta és leírta az itt
nyíló, jóval nagyobb Ezüst-hegyi 2.sz.
barlangot (Szophoklész-barlang), amely már jóval mélyebbre nyúlik a
homokkőben mint kisebb társa, feltárja a homokkő alatti márgát is és a falait
sokfelé a hidrotermális tevékenységre utaló baritkristályok vonják be.
|
|
|
Nem
messze a 2. sz. barlangtól a bánya északnyugati falában az avatott szem hamar észreveheti, hogy a
közel vízszintesen települt homokkőrétegek szabályossága egy mintegy 30 méteres
szakaszon megszakad, besüllyed. Ez Szenthe
István számára egyértelműen jelezte, hogy a homokkő alatt itt is barlangnak
kell húzódnia. A leomlott homokkő tömbök közötti repedések között hosszas
keresés, bontás után 1969 telén sikerült megtalálni az utat a Kevélyek máig
ismert legnagyobb barlangjába. A 400 méter hosszú és 60 méter mély Papp Ferenc barlang (más néven
Ezüst-hegy 3.sz barlang) bejárásától sokakat visszatart és tartott a 2-3 méter
hosszú spirálisan csavarodó Csiga nevű szükület, melyen áthatolva érhetjük el a
barlang mészkőben kialalkult szakaszait. Itt egy hatalmas ferde hasadékba
érkezünk ahonnan mind felfelé mind lefelé találhatunk továbbvezető járatokat.
A
felső járatban továbbhaladva egy porló dolomitban kialakult terembe érkezünk,
ahol egy 10 méter mély vakon végződő akna indul. Az akna felett átmászva további gyönyörű borsókövekkel bélelt járatokban
haladhatunk. A másik ág lefelé indul és meredeken vezet le egy széles,
hosszúkás terem aljára. Innen egy erősen omladékos járaton keresztül juthatunk
a végponti ágba, vagy a másik odalon
felmászhatunk a Szakadékba. Ez utóbbi helyen hóolvadáskor, nagyobb esők
alkalmával szabályos zápor fogadhat minket, ugyanis a töredezett
homokkőrétegeken át lejutó víz 12-15 méter hosszú csöveket oldott a mészkőben,
amelyeken át gyorsan a barlangba juthat a csapadék. Ez az oldáscső
rendkívül jellegzetes képződménye az
Ezüst-hegyen a hárshegyi homokkő alatt kialakult barlangoknak. A kb. 400 méter
hosszú 62 méter mély barlang fő érdekességét földtani felépítése és ritka
ásványai adják. Igy például a homokköves felső szakaszon itt-ott kis méretű
laza vatára emlékeztető ásványpamacsok figyelhetők meg, amelyek Szenthe Pista vizsgálatai szerint valódi
"légből kapott" ásványok. Ugyanis a mélyből feláramló meleg
aeroszolban gazdag pára, a hideg omladékos szakaszban kicsapódva lerakta ezeket
az ásványcsomócskákat, amelyek a műszeres vizsgálatok szerint halloysitnek és
montmilchnek bizonyultak. A felfedezést követően a Pilis legveszélyesebb
rendszerének tartották, nem véletlenül. A bánya akkoriban (és manapság újra)
működött, a homokkőtömbök időnként megcsúsztak , és a bejáratot éveken
keresztül el is torlaszolták. Jelenleg
ugyan ismét szabad a bejárás, de most is csak gyakorlott és megfelelő
testméretekkel rendelkező barlangkutatóknak ajánlott felkeresése.
A
Papp Ferenc barlang "kistestvérének" számító Szabó József-barlang az Ezüst-hegy 405 m magassági pontjától 107
fokra K-re, 336 m tengerszint feletti magasságban a helyiek által Tölgyfa-,
vagy Nagy-kőfejtőnek nevezett bánya sarkából nyílik. A Szabó József geológiai
technikum hallgatói tárták fel 1963 és 65 között. A bejárati omladékos
szakasz és a belső járatok főtéjének
egy része teljesen homokkőben, míg az
alsó szint járatai mészkőben alakultak ki. A barlang bejárata barlangszerű, bár
mesterséges beavatkozások eredményeképp nyerte el mai formáját, kicsit beljebb
egy vasajtó is található rajta, azonban ez nincs zárva. Itt becsúszva
homokkőtömbök között bujkálva juthatunk le a Nagyakna tetejére, ahol először
találkozunk a dachsteini mészkővel és a barlangra oly jellemző oldáscsövekkel.
Az akna északi fala végig szálban álló mészkő, déli falát azonban
összeékelődött homokkőtömbök alkotják, szabadon mászható. Aljára érve egy kis
törmelékkúpon állunk, melyet részben a homokkőből származó agyagos sóder alkot.
Jobbra egy magas szeszélyes oldásformákkal tarkított főtéjű szinlőben
haladhatunk, egy helyen 4 cm vastag kalcittelér szeli át a folyosót. Végpontja
egy 30 cm széles a főjáratra merőleges repedés erős hévizes oldásnyomokkal. A
Nagyakna aljáról még további két irányba vezetnek járatok:
a Szülőlyuk és a Kerülő járatai felé. Ez utóbbi a célszerű választás a másik
gyakorlatilag járhatatlanul szűk. Egy asztalnagyságú tömbre felmászva, majd a
másik oldalán lecsúszva visszatérünk a főági szinlőbe. Balkéz felől hatalmas
homokkőtömbök védik a járatot a járattalpon vörösesbarna agyag.
Egy
homokkőtömb mellett kicsúszva jutunk a Borsóköves-aknasor utolsó aknájának az
aljára, a Csobogó előszobájába. A másfél méter átmérőjű agyagos aljú akna
falait fürtös, borsókőszerű képződmény borítja. Innen kicsit lemászva egy szűk
átjáron áthaladva jutunk egy újabb párhuzamos akna alján csillogó Csobogóhoz.
Itt gyakran van 1 m2-s vizfelületet elérő kis tó, baloldalán kis
vízvezető járat kanyarog 1.5 méter hosszúságban. A Csobogó terméből több akna
is vezet felfelé, a legmagasabbik 10 méter magasra hatol fel, vége teljesen el
van márgásodva. Ebben az aknában fordulnak elő a barlangban ismert leghosszabb
oldáscsövek. A Borsóköves aknából mászhatunk fel a Nagy-terem felé. Kis
traverzálás után a 3.5 méter hosszú terem nyugati végében találjuk magunkat
melynek alját homokkőtömbök borítják.
Innen - he leférünk - a Szűlőlyukon keresztül újra a Nagyakna aljába
juthatunk, vagy egy vizszintes szűk szoríton keresztül annak a tetejére. E
teremben is szép oldáscsöveket figyelhetünk meg. A barlang kialakulást
hidegvizes és hévizes oldási folyamatok együttes hatásának tudják be. A
hidegvizes kialakító tényezőket az ujjhegykarrok és szinlők jelenléte látszik
igazolni, míg a barlang nyugati-ágában a környék üregeiből jól ismert gömbüstös
formákkal találkozhatunk.
Az
Ezüst-hegy és Nagy-Kevély közötti nyeregnek a Kevély felöli oldalában a piros
sávval jelzett gerincúttól néhány lépésre észak felé a bozótban rejtőzik az Arany-lyuk függőleges aknával kezdődő
barlangja. A környék többi üregéhez hasonlóan valószínüleg hévizes eredetű, de
jelenleg már erősen pusztuló stádiumban lévő barlang. A bejárati rész egy
függőleges, még homokkőben húzódó 6 méter mély, 1.5 méter átmérőjű aknából, majd egy hozzá csatlakozó ferde
folyosóból áll, amely több teremből és aknából összetevődő alsó szakaszban
folytatódik. Alsóbb tágasabb részeit kalcit, mésztufa és borsókőszerű
képzödmények diszítik. A barlang szinte végig a talapzaton felhalmozódott
omladék miatt omlásveszélyes, többször is beomlott már megakadályozva a
behatolást. Amikor 1961-ben a Vörös Meteor barlangkutatói kibontották 40 méter
mélynek és 75 méter hosszúnak adódott.
|
|
|
A
Nagy-Kevély É-i oldalában a csúcstól ÉK-re a Z jelzésű turistút közelében, a meredek
hegyoldalban kettős bejáratú szűk barlang nyílik. A Zöld-barlang, mely egy kis kupolateremben végződik összesen 27
méter hosszú.
A Kevély-nyergi-zsomboly (Természetbarát-zsomboly) kb. 400 méter
tengerszintfeletti magasságban a nyereghez ÉK-i irányból támaszkodó kis platón
nyílik ligetes erdőben szinte alig észrevehetően. A barlang 4-5 méter átmérőjű,
impozáns nyílása függőlegesen 12 méter mélységbe vezet. A felszakadt zsomboly
főaknája mellett egy azzal párhuzamos, teljesen kitöltött akna vezet a zsomboly
törmelékkúpját rejtő terembe. Innen a törmelékkúp és az üreg fala között
kibontott, hajdan kiácsolt, jelenleg többé-kevesbbé beomlott aknán át a barlang
legmélyebb pontjára juthatunk (-21 m), ahonnan két irányba vezető, kb. 80 méter
hosszú, alján agyaggal kitöltött vízszintes járatba jutunk. A falakat gömbüstök
tagolják, néhány nagyobb cseppkőképződmény és az aljzaton kialakult tetarátás
medence is megfigyelhető. Ezt az alsó teremsort először a Természetbarátok
Turista Egyesülete (TTE) barlangkutatói tárták fel az 1930-s években, de
omlások következtében ez a szakasz később elzáródott. 1964 őszén a geológiai
technikum kutatói nyitották meg ismét, sőt új részeket is feltártak.
A kevély-nyergi
túristaház romjaitól kb. 100 méterre DK-ra a meredek, sziklás és bozótos
hegyoldalban találjuk a Róka-lyuk
háromnyílású, elágazó összesen 42 méter hosszúnak mondott üregét.
A
Pilisborosjenőről a túristaházhoz vezető túristútról, az úgynevezett
"szódás út"-tól kissé északra, a messziről is szembetünő dolomit
sziklafal tövében nyílik a 9 méter hosszú, 3 m magas Gyopár-barlang vagy Nagy-Kevélyi-kőfülke.
Egy ferde hasadék mentén valószínüleg a dolomit aprózódása folytán keletkezett.
A
volt kevély-nyergi túristaháztól a S jelzés vezet a Kis-Kevély északi oldalában
a mintegy 400 méteres magasságban nyíló Kis-kevélyi-,
vagy Mackó-barlang tekintélyes
bejárati szádájához. A 11 méter széles, 3-5 méter magas nyílásán át tágas
csarnokba jutunk, amely 10 méter után két szűkebb járatban folytatódik. . Ezek
egyikének a végében levő magasba nyúló kürtő a felszínre nyílik. A barlang
teljes hosssza 59 méter, tágas csarnokának üledékében már a múlt században is
végeztek ötletszerű ásatásokat. Szakszerű, tudományos feltárása 1912-ben
kezdődött Hilldebrand Jenő
vezetésével, 1957-ben pedig Vértes László
végzett benne újabb, rétegtisztázó hitelesítő ásatást. Ennek során az egymás
alatt elhelyezkedő rétegekből a jégkor állatvlágának gazdag csontleletei
kerültek napvilágra. A rengeteg, különböző apróbb állatfaj - különösen madarak
és rágcsálók - csontjai mellett az ásatás felszínre hozta barlangi medve,
barlangi oroszlán, barlangi farkas, barlangi hiéna, gyapjas orrszarvú,
rénszarvas és óriásgím, zerge, nyuszt, füttyentő nyúl és jégkori szamár
csontjai is, hogy csak az érdekesebbeket említsük. Nagy jelentőségűek az
ásatások során felszínre került régészeti leletek, amelyek a jégkor emberének
három kultúráját képviselik. Moustieri kaparók, a dunántúli Szeleta kultúra kőeszközei
és a pilisszántói kultúra kisebb-nagyobb kovapengéi nagy számban kerültek elő,
ezek ma a Nemzeti Múzeum becses darabjai.
A leletek azt bizonyítják, hogy az őskor ember a Kis-Kevély barlangjában
évezredeken keresztül menedéket talált, itt lakott és elejtett vadászzsákmányát
a barlangi tűzhelyen sütötte meg. De számon tartotta e helyet a középkor embere
is, aki ősi magyar szóval kőlyuknak nevezte, s egy 1355. évi oklevélben
rögzített birtokhatár leírás e barlangot Likaskő, az akkori helyesírással Likaskw néven említi.
A
Kis-Kevélytől északra a Majdán-nyereg
túloldalán emelkedő Csúcs-hegynek az Oszolyra néző, ÉNy-i oldalában, elhagyott
kőbánya peremén találjuk a vastagpados dachsteini mészkőben kialakult Csúcs-hegyi-barlang ovális bejáratát,
amelyen át lefelé, rövid meredek szakasz után után egy gömbfülkébe, felfelé
pedig egy szűk agyagos járatban kúszhatunk. A 22 méter hosszú és 7 méter mély
barlangot a TTE kutatói vizsgálták át először az 1940-s években. 80 méterre
délre, a hegy Csobánka felőli oldalában, közvetlenül a falu felett egy
valószínüleg hévizes eredetű 4 méter hosszú kis barlang szája nyílik.
A
Csobánka felett emelkedő Oszoly sziklái között másfél tucatnyi kisebb barlangot
ismerünk. Ezek többsége nem különösebben látványos ugyan, de mégis meg kell
emlékezni róluk, mert a turisták, különösképpen a hegymászók által rendszeresen
felkeresett Oszoly sziklafalaiban, illetve azok közelében némelyikük kitűnő
bivakolási lehetőséget nyújthat. Az Oszoly letörésének sziklafalában a
sziklamászók által jól ismert Odusor
kis üregei sorakoznak. Innen 3 méterre, az úgynevezett Kis-áthajlás alatt 1
méternyi széles, lapos járattal kezdődő, a vége felé kissé felmagasodó, 12
méter hosszú üreget bontottak ki a Vörös Meteor barlangkutatói. Az Oszoly
leszakadás Delago nevű sziklafala alatt messziről látható ovális nyíláson át
egy felfelé táguló 5 méteres oduba bújhatunk. A faltól É-ra a Margit-ligeti
jelzett túristaút fölött búvik meg a 10 méter hosszú Delago-barlang nyílása. A barlangot, amelynek termét bivakolásra
napjainkban is gyakran használják az 1930-s években a TTE barlangkutatói tárták
fel. Az Óra-faltól É-ra emelkedő második nagy sziklacsoportban a sűrű bokrok
között nyílik a 16 méter hosszú Pénzes-barlang
két bejárata. A szűk hasadékból és egy gömbfülkéből álló, dachsteini mészkőben
kialakult üreg valószínüleg hévizes eredetű. Ettől néhány méterre É-ra találjuk
a 6.5 méter hosszú Csontos-barlang
csőszerű üregét, míg 10 méterrel odébb a 9 méter hosszú Denevér-barlang és egy 5 méter hosszú átjáróbarlang nyílik.
A Hosszú-hegyi-zsomboly, a Hosszú-hegy
gerincének DNy-i oldlán kb. 440 m tszf. magasságban nyílik. Jellegzetes
felszakadt zsomboly. A primer üreg hidrotermális formajegyeket és
ásványkiválásokat őriz. A felszínről behullott törmelékkel feltöltött
függőleges akna kibontásával a kutatók -13 méter mélységben egy nagyobb terembe
jutottak, amelyből egy kisebb szelvényű, több ágra bomló, kitöltött akna vezet
lefelé, valamint egy agyaggal szinte teljesen kitöltött oldaljárat indul. A
Kordos László által 1974-77 között végzett ásatás gazdag holocén
(Kőrősi-szakasz) gerinces faunát tárt fel a bejárattól számított -15.7 és 22.2
méter között. A központi akna törmelékkúpjába bemosott agyagrétegeke, valamint
nagy számban gömbölyítetlen - a barlang bejáratának környezetéből már teljesen
lepusztult -hárshegyi homokkő darabokat találtak. Az elagyagosodás
-valószínüleg - a Medve-lyuk oldalágon keresztül történt, míg a törmelékkúp
kőzetanyaga a központi aknán keresztül hullott a barlangba. Figyelemre méltó, hogy a Medve-lyuk
agyagkitöltésében is találhatók hárshegyi homokkő darabok, de ezek
legömbölyítettek, finomszemcsések. A járat szintbeli helyzeténél fogva ezek nem
a központi aknán keresztül, hanem az oldalág feltételezett folytatásának
irányából kerültek jelenlegi helyükre.
A Ziribári-zsomboly a Hosszú-hegy
gerincével párhuzamos 410 méter magas Ziribár
csúcsától DK-re nyílik. A mindössze 5.5 mély, kb. 12 méter hosszú barlangterem
egy ÉK-DNY-i törés mentén, hévizes oldás következtében alakult ki. Az
üregképződést követően a befoglaló kőzet (felső triász dolomitos mészkő)
porlodása tovább folytatódott. Az üreg ÉK-i vége a felszínre nyíilik, erősen
kitöltve barna erdei talajjal. A terem kitöltése rózsaszínfehér színű
kőzetmálladék, az oldalfalakat kezdetleges borsókőképződmények és fehér
kőzetliszt borítja.
Csobánkától
kb. 1.5 km-re ÉNy-ra a Ziribári-hegy délkeleti tövében , a KW jelzésű turistaúton
megközelíthető rendkívül érdekes Macska-barlangot.
Valószínüleg ezt a barlangot, illetve az ezt magába foglaló sziklás hegyoldalt
említi egy 1367. évi oklevél Macskakő néven, ami arra utal, hogy az üregben
valaha vadmacska tanyázott. A felette elnyúló hegyoldalt és még a barlang bejáratát
is hárshegyi homokkő alkotja, de az alatta nyíló tágas üreg már dachsteini
mészkőben fejlődött ki. A benne bőven
fellelhető baritkristályok az üregrendszer hidrotermális eredetére utalhatnak.
A hévizek által kialakított barlangba azonban később utat találtak a
hegyoldalakon lefutó csapadékvizek és igy utóbb karsztos víznyelővé alakult át,
s jelenleg is víznyelőbarlangként működik. Hossza kb. 50 méter, mélysége mintegy 10 méter. A század eleji leírások és
vázlatok mélyebbnek tüntetik fel, úgy látszik, hogy azóta a beömlő vizek által
besodort agyag és törmelék jelentősen feltöltötte. A bejárattól induló,
kőomladékkal borított lejtős folyosó egy lépcsős letöréssel egy tágas terembe
torkollik. Ennek alján, a törmelék között tűnik el az időszakosan a barlangba
ömlő víz, hátrahagyva hordalékát. Többször, többen is megkíséreltek már bejutni
a a barlang folytatásába, eddig számottevő eredmény nélkül. A Macska-barlang
közelében tárták fel 1972-ben a Vörös Meteor barlangkutatói a Dinó-rejtek kb. 40 méter hosszúságú
üregét.
A
Hosszú-hegy É-i oldalában, a Pilisszentkereszti-szurdok kőfejtőjének talpán, a
patak szintje felett mintegy 5 méterrel nyílik a Szurdokvölgyi-barlang. Bejárati kürtője évtizedekkel ezelőtt a
patak szintje alá nyúló kisebb terembe vezetett, ma csupán 2 méter mélységig
járható. A falakon cseppkőbekéregzés látható az üreg alját patakhordalék
borítja.
4. A Pilis és környékének barlangjai
Nemcsak
a Pilis hegység, hanem az egész Dunántúli-középhegység legmagasabbra emelkedő
hegyének a 756 m magas Pilis-tetőnek térségében számos kisebb nagyobb,
részben hévizes eredetű, másrészt
hidegvizes karsztosodás folytán kialakult barlangok egész sorát találjuk.
Pilisszántó
határában, a hegy hatalmas, délkeleti sziklabordájának oldalában, a volt Orosdy-kastély felett, 423 m
magasságban nyílik a Pilisszántói-kőfülke.
Az ÉK-re néző, 10 méter széles, 9 méter mély fülkéből a jégkorszak óta benne
felhalmozódott több méter vastag üledékrétegben végzett ásatások rendkívül
gazdag őslénytani leletanyagot hoztak a felszínre. Az ásatások tanusága szerint
a barlangot a jégkor embere is lakta: jelenlétét tűzhelye,
patintott kőszerszámai és csonteszközei bizonyítják (pilisszántói kultúra).
Környékén a közel függőleges sziklafalban még több kisebb üreg is található.
Ezek közül az előbbitől 70 méterre nyíló Pilisszántói
II. kőfülke nevezetes, amely mindössze 2 méter hosszú, 5 méter széles, 2
méter magas üregében gyapjas orrszarvú, rénszarvas, gímszarvas, barlangi
oroszlán, barlangi medve és barlangi hiéna csontjai mellett a dunántúli
Szeleta-kultúrájú őskori ember jellegzetesen pattintott kőeszközeire bukkantak
a régészek.
A
Pilisszentkeresztről induló Z túristaúttól Ny-ra a Pilis-tető meredek, sziklás
hegyoldalában nyílik a Lepke-barlang
42 méter hosszú, cseppköves ürege.
A
Vaskapu-völgyi barlangok, kőfülkék, sziklaoduk közül mind méretével, mind
érdekes formáival, cseppköveivel kiemelkedik a Pilis-barlang, amely a kezdő barlangászok által szivesen látogatott
hely. A mintegy 400 méter hosszú barlang bejárata magasan a völgy talpszintje
felett a meredek hegyoldalban egy kis sziklafal aljában bújik meg. A vasajtóval
biztosított rokalyukszerű bejáraton bekúszva egy kis termet követően a 3-4
méter magas alig 1 méter széles Kanyon járatában haladhatunk. Ebből egy
többször is derékszögben megtörő néhány helyen egészen alacsony folyosó vezet
Kupola vagy Dóm-terembe. Mielött a terem agyagos aljára léphetnénk egy kis
gödör felett kell áttraverzálnunk. Innen egy magas, kanyonszerű járat vezet
tovább felfelé, Ennek tetejébe feltraverzálva Dóm-terem teteje is
megközelíthető. Innen még mintegy 50 métert haladhatunk a barlang korábbi
végpontjáig, közben két kis vakon végödő oldaljáratot figyelhetünk meg. A
végponti szűkületet csak 1989-ben lett áttörve, s ezzel a barlang hossza
gyakorlatilag megduplázódott. Az új részekben gazdag cseppkődíszekkel,
állócseppkövekkel és az ősember lábnyomával találkozhatunk amig elérjük az
omladékkal feltöltött végponti termet, amely omladék valószínűleg a felszínnel
van kapcsolatban.
A
Pilis-tető fő tömegétől a Vaskapu-völgy által elválasztott Kis-Szoplák
délkeleti végében, a Hármas-forrás völgyében, Pilisszentkereszttől kb. 3 km
távolságra, a Kétbükkfa-nyereg felé haladó Z jelzésű turitaút nyugati oldalán,
meredek, 10 méter magas sziklafal aljában 500 m tszf.magasságban nyílik a Szoplaki Ördöglyuk bejárata. A barlang
tágas első aknája 10 méter mélységbe vezet, a teteje 2-3 méter átmérőjű, lejjeb
nyílása kiöblösödik és a Hall 10x8
méteres lejtős törmelékes aljára érkezünk. A terem felső ÉNy-i végéből két mellékág indul. Az É-ra tartó folyosó
keskeny 1-2 méter magas, egyenes járat, elején szép cseppkőbaldachin látható.
Beljebb szinlőszerű formákat mutató agyagos talpú szakasza 18 méter után
törmelékbefolyással zárul. A DNy-i
oldalág keskeny cseppköves hasadékkal indul, amely rövidesen csőszerű folyosóvá
szűkül és 12 méter után egy vizmedencénél ellaposodik. A Hallba visszatérve, a
terem lejtőjének az alján betonfalat és felette vasrács maradványait láthatjuk.
Itt indul a Sáros-akna amely a barlang alsó járataiba vezet. A lereszkedéshez
20 méter kötél szükséges, az első tíz méter kb. 70o-os lejtésű, majd
jobbra, derékszögben megtörve 45o-ossá szelidül, de a csúszós
agyagos törmelék miatt itt is jó hasznát vesszük a kötélnek. Omladéklejtőre
érkezünk, amely balra az Óriás-terem tágas, oldott főtéjű termébe nyílik.
A
terem 17x5 m alapterületü, 3-5 méter magas, alját behullott fatuskók és
omladéktömbök alkotják. A terem É-i végéből, a meredek törmeléklejtő mentén
szűk lejtős járat indul, amely a Belső-terembe vezet. Ez inkább folyosó jellegű
20 méter hosszú üreg. A főtét korróziós kupolák és vakkürtők tagolják,
amelyekből cseppkőcsapok függnek. A talajon denevérguanó fogad, ebbe
olykor-olykor elővigyázatlanul bokáig merülhetünk. A terem végén balra az
omladéktömbök mögött 5-6 méter magas csőszerű vakkürtőt találhatunk. Egy két
méter hosszú kúszójárat vezet az É-i végpontot képező kis cseppköves terembe
amely hatalmas omladékheggyel zárul. A barlang az Acheron csoport felmérése
szerint 146 méter hosszú és 37.6 méter mély, legnagyobb horizontális
kiterjedése 46 méter.
Az
Ördöglyuktól 50 méterre DK-re, nyílik a mindössze 4 méter hosszú, jelentéktelen
Szoplaki-rókalyuk. A Pilis-tető
északi tagja a Nagy-Szoplák csúcsának ÉK-i oldalában 2 m-es kis kőfülke nyílik.
A Gyula-pihenője barlang nemcsak a
Pilis, hanem az egész Dunántúli Középhegység legmagasabban fekvő barlangja.
A
Pilis-tető tömbjének Ny-i oldalában, a Csévi-szirtek dachsteini mészkő alkott
sziklafalában helyezkedik el az immárom egy barlangnak számító Legény-Leány barlangrendszer. A két
főbejárat 420, ill. 430 m tszf. magasságban nyílik. Közelükben még további 21
kis barlang ismert, ezek zömének mérete azonban csak néhány méter. A helybeliek
által Chlapec-barlangnak nevezett Legény-barlang
kutatása ősrégészeti ásatásokkal kezdődött. A Magyarhoni Földtani Társulat
Barlangkutató bizottságának megbízásából 1912 májusában Bella Lajos és Kadič
Ottokár kezdett munkához. Előbb Belle Lajos a Leány barlangból válogatta ki a
kincsásók által kiszórt agyagból a régiségeket, Kadič pedig az
üregek felméréséhez kezdett hozzá, majd próbagödröt mélyített a Legény-barlang
bejárati termébe. Munkájuk eredményeképp megállapíthatták, hgoy a két
barlangbejárat a neolit-, bronz- és halstatti-korban a prehisztorikus ember
lakóhelyéül szolgált. 1936-ban Venkovits István vezetésével a TTE
barlangkutatói tárták fel a Legény-barlang fő részeit, munkályuk eredményeképp
a barlang 350 méter hosszú és 60 méter mély lett. 1953-54-ben Leél-Össy Sándor
vezetésével mindkét barlangot felmérték és geomorfológiailag feldolgozzták. Ő
állapította meg először, hogy a két barlang olyan hasonló, hogy valószínüleg
valamikor egy rendszert alkottak.
1985-ben
az Acheron Barlangkutató Csoport mérte fel a barlangokat újra, ez alapján a
Leány barlang-hossza 210 m, a Legény barlangé pedig 403 méter volt. 1991-ben
Szenthe István és Kiss Miklós tárt fel új járatokat a Leány-barlangban, de eredményeiket nem verték nagydobra. Ennek
eredményeképp a MÁFI Barlangkutató Csoport tagjainak adódott meg az az élmény,
hogy a térképeken nem szereplő járatokban túrázhassanak. E járatok végpontján
egy szűkűleten átbújva további 70 méternyi új szakaszt találtak, mely végén egy
mély hasadék állta utukat, s kötél hijján nem tudtak az aljára lemászni. Néhány
nap múlva visszatérve sikerült kötélen leereszkedni, s hófehér
cseppkő-képződményekkel dúsan díszített járatszakaszt feltárni. A Nagy Hasadék
25 méter mély, 30 méter hosszú, átlagos szélessége 1.5-2 méter. Az itt a
legjellegzetesebb képződmények a kb. 1 m-es állócseppkövek, spriccborsókövek és
a cseppkőzászlók. Kitünik közülük nagyságával a hasadék végén emelkedő 4
méteres cseppkőoszlop, alján egy kristály tiszta vizű tetaráta medencével. A további kutatás folyamán először a
Szenthéék által feltárt részből kiindulva tárult fel további 40 méter új
szakasz, a végét omladék jelentette. Az Omladék-terem alján lévő
törmelékhalmazt megbontva kb. 60 méter igen szép szakaszt sikerült találni. Ezt
3-5m átmérőjű termek és szűk összekötő járatok (Kályhacső) jellemzik. Az
Omladék DK-i végén egy agyagdugót átbontva egy több méteres cseppkőlefolyással
díszített kettéágazó 18-25 méter magas kürtő tárult fel, megközelítve a
Legény-barlang felső szintjeit. A barlangban csak itt található elefántláb
jellegű cseppkő és hidegvizes kalcitlemezek maradványa. A terem végén egy 3
méteres letörés után még nagyobb terem található, a Verem-terem. Itt kevés a
képződmény, inkább a nagyméretű üstös oldásformák a jellemzőek Megalodusok
kipreparált héjaival. A Verem-teremből
egy szűk lyukon átbújva és kötélen 2.5 métert leereszkedve széles lejtős
folyosón egy újabb terembe lehetett lemenni, melynek végén 2 éteres hófehér
cseppkőfolyás díszlik (Hókirály). Az
ezen lecsurgó víz egy 1.5 m2 felületü, fél méter mély tóba
szivárgott néhány tetarráta medencén át (Tavas terem). A Cseppkőfalból némi
bontás után egy szűk csőjáraton át egy újabb teremsor tárult fel. Ennek egyik
végpontját a Csapda-terem, a másik a Víznyelős-terem. Ez utóbbiban egy
kiszáradt patakmeder egy rendkivül szűk huzatos mély lyukhoz vezetett, melyet
még nem sikerült bejárni. A térképezés során kiderült, hogy a Tavas-terem D-i
végpontja megközelíti a Legény-barlang Óriás-termi végpontját. A két barlang
közötti összefüggést némi bontás után
egy kézfogás erejéig sikerült is igazolni.
A Legény-barlang bejárati csarnokának
végében nyilik a vasajtóval elzárt bejárati nyílása. A viszonylag szűk nyíláson
bebújva ugyan egy tágasabb terembe jutunk, de innen tovább egy viszonylag
keskeny, magas, tektonikusan preformált hasadékban jutunk tovább néhány méter
magasra, ahonnan a kellemetlenül szűk Pénztár képezi a folytatást. A lapos
szűkület másik oldala másfél méter magasságban nyílik egy lemászás feletti
párkányon. Innen szabadon a fal jobb oldalán lemászva-traverzálva egy agyagos aljzatú terembe jutunk, kevésbbé
gyakorlott társainknak itt szüksége lehet a kötélre. Az első pillantásra úgy
tűnik nincs tovább inne járat, mígnem fel nem fedezünk két ovális nyílást
amelyek közül a bal oldali a híres-hirhedt Betyárlyuk. Ez a 4 méter hosszú
csőjárat vezet a Vörös-termebe, melynek cseppköveit a kőzeten átszivárgó víz
vastartalma festette vörösre. Miután a Betyár-lyuktól leereszkedtünk a terembe,
balra folytathatjuk utunkat a folyosóvá keskenyedő barlangjáratban. Helyenként
állva, néha négykézláb, néha kúszva juthatunk előre az itt-ott összszűkűlő
folyosón kereszül a Magaslatra. Innen jobbra lefelé fordulva mehetünk a Belső-termebe, melyből rövid úton
újra a Vörös-terembe juthatunk. A Belső-terem É-i sarkából indul a Sárlyuk
járata. Ide, különösen az első letöréshez tanácsos kötelet vinni magunkkal,
mert az amúgy nem túl nehéz mászások a sár miatt akár veszélyesek is lehetnek.
A Sáárlyuk bevezető aknája a Cseppkőfalaljában nyíilik, száját egy nagy
beomlott sziklatömb osztja ketté.
A
kő alá bebújva egy 8 méter mély akna tetején találjuk magunkat, melynek aljáról
meredeken lejtő sáros hasadékjárat vezet tovább a mélybe. A Sárlyuknak az a
szakasz morfológiailag is lényegesen különbözik a felső járatoktól. Míg a
barlang felső részein a feltételezhető tektonikus preformáltságot és az esetleges
hévizes oldásformákat a hidegvizes karsztjelenségek elfedték, addig a Sárlyuk
bevezető szakaszán a réteglapokat metsző tektonikus hasadékokat találunk,
amelyek a karsztos oldódás után is jól felismerhetőek és összekötik az alsó és
felső oldásformákkal jellemezhető járatokat. Néhány kisebb szűkűleten átbújva
egy tágas terem tetejébe jutunk, amelybe vagy kötél segítségével beereszkedünk,
vagy az akna melletti szűk, omladékos
kerülőjáraton lemászunk. Ez a Sárlyuk legalsó része, az Óriás-terem ahol a sár gyakran jóval boka
fölé ér.
A
Leány-barlangtól 300 méterre északra , nagyjából azonos szinten nyílik a Juventus-barlang 15 méter hosszú,
cseppköves ürege. Fölötte kb. 100 méterrel magasabban a tágas Ajándék-barlang bejárata sötétlik.
A Pilis-tetőhöz
dél felé alacsonyabb és erősen széttagolt rögcsoport csatlakozik, ebben is
ismerünk néhány barlangot. Az Eszperantó forrástól DK-re, a Basinai-völgy
feletti mészkőszirt oldalában, mintegy 50 méterrel a forrás felett messzíről is jól látszik a Csévi-barlang nyílása. Tágas bejárati szádája nagyobb barlangot
sejtet, de alig hosszabb 10 méternél. Egy tágasabb csarnokból és egy felső
nyíláshoz vezető kéményből áll mindössze.
A
Piliscsaba-alsó vasútállomásra vezető P és S jelzésű turistaúttól keletre a
Cseresnyés-hegy északi peremén, szurdokszerűen bevágódott völgy meredek déli
oldalában, 50 méter relatív magasságban nyílik a Klotild-barlang 2 méter széles, 1 méter magas északra néző nyílása,
mely egy kis előcsarnok után egy 22 méter hosszú, 10 méter széles, 3-4 méter
magas terembe vezet. Formakincsét az oldott falfelületek, gömbfülkék, vakkürtók
jellemzik. Magasra kiemelt erősen pusztuló stádiumban lévő barlang sok
törmelékkel.
5. Kétágú-hegy térségének barlangjai
A
Kétágú-hegy déli oldalában, függőleges sziklafalban nyílik az Öreg-szirt barlangja. A Kesztölcre néz,
alig 7 méter hosszú, alacsony kőfülke magasra kiemelt, száraz, pusztuló
barlang. A sziklafalban 400 m feletti magasságban nyíló kis méretű Sármánka-barlang régészeti leleteiről
nevezetes. Kitöltésében a barlangkutatók rézkori és vaskori edénytöredékek
mellett Árpád-kori leleteket is találtak. Ez a kis barlang tehát már az
őskorban is menedéket nyújtott az embereknek, az Árpád-kori leletek pedig azt
valószínüsítik, hogy a XII-XIII. században a Legény és Leány-barlangokhoz
hasonlóan ez is remetebarlang lehetett.
A
Kétágú-hegy nyugati tagjának meredek, sziklás délkeleti felén, egy nagyesésű
vízmosás oldalában találjuk a Fehér-szirt
barlangját. Mindössze 2 méter hosszú pusztuló üreg.
A szomszédos
Fekete-hegy oldalában számos kisebb, névtelen üreg és kőfüke található, pl. a
hegy déli oldalában mélyülő Tündér-szakadékban vagy a hegy meredeken leszakadó
sziklás, északnyugati végén, a Háromszázgarádicson.
Dorogtól északra, az Öreg- vagy Nagy-Strázsa-hegy
oldalában 1944-ben kőbányászás alkalmával
az ott dolgozó munkások barlangra akadtak. 1946 júniusában több dorogi
túrista tudomást szerzett az új barlangról, s az ifjúmunkás természetjárók
Várhidi Károly és Rudolf irányításával minden különösebb felszerlés nélkül
bejárták. Más alkalommal kötelekkel felszerelve egy barlangi kürtőbe is
leereszkedtek, s bemászták az addig ismeretlen üregeket is. Értesítették a
barlangkutatókat akik közül elsőként Jakucs László, majd a későbbiekben
Venkovits István és Nickl Matild is még ugyanezen év szeptemberében felkeresték
a barlangot. Felfedeztek egy 11 m mély, tölcsérszerűen kiszélesedő aknát,
amelybe kötélen eresztették le Nickl Matildot, aki felfedezhette a barlang
mélyebb szintjét is. Mivel az új, nagy kiterjedésű üreg további feltárásokra
adott reményt, s különleges ásványokat is tartalmazott, 1946-ban az Állami
Földtani Intézet megbízta Venkovits Istvánt a barlang feltárásával. A teljes
átkutatást Jakucs László segítségével hamarosan el is végezték, majd a
bonyolult alaprajzú térképet Jakucs L. jól áttekinthető gipszmodellen is
ábrázolta. Az akkor feltárt barlang hossza 286 méter, függőleges kiterjedése
pedig 45 méter volt. A kristálybarlangról hamarosan, már 1950 decemberében
megállapíthatták, hogy az 1946-os felfedezéshez képest a barlang 25 %-os
tudományos és mintegy 50 %-os esztétikai pusztulást szenvedett. A már
kifosztott barlangot 1951-ben védetté nyilvánították.
A
Sátorkőpusztai-barlang kutatását a dorogi Kadič Ottokár csoport vette
át 1959-ben. Első dolguk volt, hogy a főjáratot megtisztítsák a törmeléktől, a
bejáratot erős vasajtóval lássák el, és a a sziklafalra a barlang nevével
táblát erősítsenek.
Kutatásaik
során a mélyszinti Nagy-teremben mélyítettek egy aknát, ahol az oldalfalakról
folydogáló víz a törmelék között eltünt. 1961-re öt méter mélységben elérték a
törmelék alatti talpat, ahol jól kivehető forráskürtő vezetett az alsóbb, még
ismeretlen részekbe. Munkájuk során az igen finom, szürkés szinű agyaggal kitöltött
egykori forrásjáratban hét méter mélyre tudtak lehatolni, s ismét találkoztak a
lecsurgó vizzel, s 1962-ben már 10 méter mélyen jártak. Ugyanebben az évben
Benedek Anikó alatt a hágcsóval felszerelt bejárati kürtő közelében a talaj
megsűllyedt, s keskeny járat nyílt meg. Átpréselte magát a szűkűleten, s a
Nagy-terem álfeneke alatti terembe érkezett. Az újonnan megismert üreg kürtőben
folytatódott 10-12 méter mélységig, majd a leomlott kövektől eltömődve
végződött.
A
dorogi barlangkutatók Benedek Endre vezetésével nemcsak a
Sátorkőpusztai-barlangot kutatták, hanem a környező többit is, abban a
reményben, hogy egyszer sikerül megtalálniuk a híres üregrendszer párját.
1962-ben már három éve dolgoztak a Sátorkőpusztai-barlangtól mindössze 40 m-re,
kőbányászáskor megnyilt a Strázsa-barlangban.
a teljesen kitöltött mélyedésből több mint 500 m3 anyagot termeltek
ki, amikor 1962 augusztus 4.-én két kutató bontás közben átütve egy gömbfülke
tetejét, aragonit, valamint gipszkristályokkal tömött üregbe érkezett. Itt is
az elszivárgó vizek nyomát követték, s bontással csakhamar további négy terembe
jutottak, amelyek szintén zsúfolva voltak kristályokkal.
A
Sátorkőpuszai-barlangban sokáig nem sikerült jelentősebb feltárást elérni,
miután 1975-ben a dorogi barlangkutatók megállapították, hogy a barlang alját
kitöltő nagy mennyíségű törmeléken és
álfenéken az állandó omlások miatt bontással nem lehet átjutni. Ezért
bányászati módszerekhez folyamodtak, s függőleges akna hajtásába kezdtek. Az év
végére 9 méterre jutottak le, s így gyakorlatilag sikerült áttörniük a
törmelékhalmazt. 1976 elején a
kutatásígy igen izgalmasan folytatódhatott, miután az ácsolt függőleges
akna alján a leszivárgó forrásvíz mosta
nyílás az újabb járatszakaszokba való bejutás reményét csillantotta meg. Az
elfolyó víz útját követve tárult fel a Kadič-szakasz, melynek
bejárati szakasza később újra beomlott.
Néhány gondolat a Pilis-hegység
központi területéről
-
Turi "Vödör" Zoltán -
BEVEZETÉS
A
Pilis-hegység fő tömegéről (Pilis-tető
és környéke) elterjedt nézet, hogy kisméretű, aránylag szűk, továbbjutásra
alkalmatlan barlangokat találunkcsak ott. Ezeket a kijelentéseket főleg azzal
támasztják alá, hogy idáig néhány kivételtől eltekintve a komoly kutatások
ellenére még nem találtak nagyobb rendszert, sőt ilyennek a lehetőségére, úgy
tűnik, még remény sincs. Véleményünk szerint ez a nézet kellően meg nem
alapozott, illetve nem lehetne ezt így kategórikusan kijelenteni. Ha terület barlangjainak, karsztobjektumainak
elhelyezkedését, kialakulását megnézzük, egy igen nagy rendszer
valószínűsíthető a mélyben. Ezt az elgondolásunkat a környék leírásával és az
itt folyó munka és eredmények ismertetésével tudom megindokolni. Természetesen ez nem száz százalékos
igazolás , mert a valóságot csak esetleg több éves munkával lehet
bizonyítani. Az eddig elért eredmények
és megfigyelések azonban a kutatásban járatlanoknak, illetve a területet nem
ismerőknek is alkalmasak arra, hogy következtetéseket vonjanak le.
ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS
A
terület fő tömege kiemelkedett helyzetben lévő triász mészkő, melyen
megfigyelhetőek a régi fedőként jelenlévő Hárshegyi (oligocén) homokkő foltok,
melyekben időnként növénymaradványokat találhatunk. A területen - ahogy az a
térképen megfigyelhető - pilisi méretekhez képest igen szép számmal találhatunk
karsztos objektumokat, melyek közül a Pilisben ritka töbröket emelném ki. A
tektonikus előkészítettség adva van, néhol még a felszínen is találhatunk, igen
szép repedéseket, vetőket. A tetőn több
víznyelőről is tudunk, a hegy oldalában pedig patakos és keveredési korrózios
kialakulású barlangokat is találunk. A környező forrásokról idáig még senki sem
döntötte el, hogy karszt, vagy rétegforrásokkal állunk-e szemben.
A TERÜLETEN FOLYTATOTT MUNKA
ÉS A MEGISMERT OBJEKTUMOK ISMERTETÉSE
E
munkában a Karszt és Papp Ferenc Barlangkutató Csoportok tagjai vettek részt. A
területen 1992-ben kezdtünk el először dolgozni és a munka kisebb
megszakításokkal ma is tart. Az első teendők természetesen a terpebejárások
voltak, melyeken számos új objektumot találtunk. Ezeket ismertetném a bennük
végzett tevékenységgel együtt.
ˇ
Az I. számú töbör
A
Kétbükkfa-nyeregtől nyugati irányban talájuk kb. 600 méternyire. A Z+
túristaúton haladva a Pilis-nyereg felé, majd 500 méter után egy jelzetlen a Fekete-küvek
felé tartó útra kanyarodunk. Ezen haladunk még mintegy 100 métert, s az úttól
jobbra pár méterre megtalálhatjuk az objektumot. Az eredetileg 2.5 m mély, 4
méter átmérőjű beszakadás, alján az északi oldalon egy kb. 30-40 cm átmérőjű
lefelé tartó erősen gőzőlgő lyukkal. Megtalálásakor (1992.02.15.) a lyuk felett
szép jégkiválást találtunk, a hőmérséklet -5 Co volt. A havon
nyomokat nem találtunk, ami kizárni látszott az üreg állati eredetét. Bontás
közben ugyan kigőzölgést nem lehetett megfigyelni, viszont a föld kb.
háromnegyed méteres átmérőben laza, vizes, míg a távolabbi környezetben fagyott
volt. A bontás másfél méteres átmérővel négy méter mélységig tartott. Érdekes
megfigyelés, hogy nagyobb esőzések után, míg a környék kisebb berogyásai megteltek
vízzel itt a talpszinten aktív víznyelést tapasztalhattunk, sőt a munka közben
eltömődött, végig lefelé tartó lyukat is kimosta. Valószínüleg egy eltömődött
víznyelőről van szó, amely valamikor nagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkezett,
s most az eltömődést követő időszakos megtisztulási stádiumban van.
ˇ
III.számú töbör
A
Fekete-kövekhez tartó túristaút mellett található balra, az úttól 150 a fennsík
nyugati peremétől keletre 100 méterre. Enyhén nyújtott, 10-12 méter átmérőjű
töbör, 3 méteres mélységgel. Keleti irányból 20 méter hosszúságú patakmeder
vezet bele. Az aránylag lapos talpszinten két négyzet alakú bontási pont
található, melyekről utólag kiderítettük, hogy az Acheron csoport próbálkozásai
voltak. A nyelőnek csak egy szépséghibája van: igen nagy munka
várható itt és a kutatási irány is kérdéses.
ˇ
Az V. számú töbör
A
Mária-pad pihenőtől indulunk a P + jelzésen felfelé. A Vaskapu szurdokot
elhagyva nemsokára keresztezzük a fennsíkot átszelő aszfaltut. Az innen
számított 100 méter után jobbra letérve haladunk az erdőben újabb 100 métert. A
töbör 10-12 méter átmérőjű, 4 méter mély, időszakosan aktív nyelővel az alján.
Ny-ÉNy felől két patakmeder tart bele, hosszabbik meghaladja a 100 métert. Az
objektumot Szenthe István szbeli közlése alapján találtuk, tengerszint feletti
magassága kb. 650 méter. Közvetlen környékén még két kisebb beszakadás és egy
eltömődött víznyelőre emlékeztető dagonya található. Az 1993. évi
kutatótáborunk alkalmával egy hat méter mély, másfél méter átmérőjű erősen
törmelékes aknát találtunk, melyet azóta nyolc méteresre bontottunk ki. A
bontos közben pulzáló huzatot észleltünk. A pillanatnyi végpontnál több, lefelé
tartó repedést, légrést találtunk, melyekbe a ledobott kövek még pár métert
gurultak. A tavaszi hóolvadáskor kb. 8 liter/perc vízhozamú szivárgást
tapasztaltunk, melyet akadálytalanul elnyelt.
ˇ
Vér-lyuk barlang
A
fekete-kövektől a Kétbükkfa-nyereg felé haladva a fennsík peremén kb. 300 méter
után találjuk meg. Terepbejárás során találtuk, ekkor egy kis légrés volt
látható, melybe bevilágítva még másfél métert lehetett belátni. A bejáratot
kiszélesítve bejutottunk egy fél méter magas, két méter hosszú és széles
üregbe. A barlangot triász dachsteini mészkőben találjuk a főtén némi korroziós
formakincs található, néhány huzatborsókő társaságában.
ˇ
Darazsas-hasadék
A
Darazsas-hasadékot a Fekete-kövek sziklacsoportjában találjuk, a keleti
oldalon, a második letörés alján. Megközelítése nehéz, az omlékony kőzet miatt
életveszélyes is lehet. Maga a barlang dolomitban található, keletkezése
elsősorban tektonikus hatásokra vezethető vissza, bár a belsőbb részeken a
falakon találhatunk oldásnyomokat is. Hossza mintegy 15 méter.
TANULSÁGOK
Felvetődhet a gondolat, mely
szerint a kiemelkedés közben keveredési korrózió hatására a freatikus zónában
kialakult a most itt nem ismertetett nagy barlangoknál (Leány, Legény) nagyobb, s a később a még
homokkővel fedett Pilis-tetőn a homokkő hiányoknál, repedéseknél, a mainál
nagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkező nyelők alkulhattak ki. Az így kialakult
víznyelőbarlangok a freatikus zónában keletkezett üregekkel találkozhattak, s
feltételezhetően valamilyen szinten át is alakították őket mint másodlagos
barlangképező tényező. A fentiek és a több bontási pontnál észlelt huzat azt mutatja,
hogy a Pilis fő tömege alatt igen hosszú és bonyolult, de aránylag kis
szelvényű rendszert feltételezhetünk. Ennek egyik bizonyítéka lehet a Vaskapu
szurdok oldalában található fosszilis forrásszájak létezése. Mindenképpen
érdemes lenne tehát több csoportnak is foglalkoznia a területtel, mivel - azt
el kell ismerni - hogy itt igen nagy mennyiségű munkát lenne szükséges
befektetni. Elsődleges feladat mindenképpen az idáig megismert barlanggyanús
objektumok megbontása, illetve a téli időszakban további terepbejárások
szükségesek. Egy esetleges viznyelőfestést is meg lehetne kockáztatni a
Pilis-tetői, vagy az ötös töbri nyelőknél. Pozitív körülmény viszont a terület
gyors megközelíthetősége a pesti csoportok számára.
Külön
köszönet a munkálatokban végzett önzetlen segítségéért Hatlaczki Tamásnak,
Gyarmati Istvánnak Kocsis Györgynek, Hlavács Györgynek és még sok más lelkes
segítőtársunknak.